2013-as Nyári szezon

2013-as Nyári szezon

Ha már a tavaszi szezon úgyis kimaradt, (ráadásul nem is néztem sok sorozatot, de annál többet dobtam) tekintsünk be a forró hónapok alatti kínálatba! Valószínűleg ezek közül sem fogok mindent továbbnézni, majd elválik hogy mihez lesz kedvem… :3 Blood Lad – A szezon komikus shounen sorozata! Az első rész is nagyon ütött: japán szubkultúráért rajongó … olvasásának folytatása

Hyouka

Hyouka

„A társadalom a gimis életet csupa rózsaszínben látja. Én viszont nem hiszem, hogy minden középiskolás rózsaszín életre vágyna. Kell lennie olyan embereknek, akiket nem érdekel a tanulás, a sport vagy a szerelem. Kell lennie olyan embereknek, akik szürke életre vágynak. Habár ez egy elég szomorú módja az életnek.” Oreki Houtarou mottója: “Ha nem kell megtennem, nem teszem … olvasásának folytatása

Horimiya

Horimiya

A Girl Friends után valahogy újra rákaptam a mangaolvasásra, így ismételten kutakodni kezdtem. Most a keresgélés közben komoly hangsúlyt fektettem a rajzstílusra is, hátha úgy jobban magával tud ragadni a történet… Rátaláltam a Horimiya  című mangára, aminek a rajzolása egyből megfogott, teljesen az én ízlésem, a történet pedig kellően egyszerűnek és kellemesnek tűnt ahhoz, hogy … olvasásának folytatása

AMV – My Sassy Girl(s)

AMV – My Sassy Girl(s)

Véleményem szerint túl sok a drámai kategóriába tartozó AMV. Erre tökéletesen meg is van az indokom hogy miért: mert egy lassabb, esetleg rockosabb számra sokkal könnyebb (jó) AMV-t vágni mint egy pörgősebb, ritmusosabb számra. Vannak akik mégis készítenek ilyen videókat, azokkal pedig sok esetben már talán a túl gyors vágás a problémám. A másodpercenként villogó … olvasásának folytatása

Girl Friends

Girl Friends

Ritkán olvasok mangákat, általában nem tudnak lekötni. Mindig hiányzik belőlük számomra valami, ami érdekessé tenné őket. A rendes könyvekben az az élvezetes, hogy mindent te képzelsz el, te teremted meg a világot a leírások és elképzeléseid alapján. Az animéket a hangok, a zene és a látvány miatt szeretem, kötetlenül tudom élvezni a történetet. A visual … olvasásának folytatása

Blog szülinap – 1 éves lett a blog!

Blog szülinap – 1 éves lett a blog!

Hihetetlen, hogy elrepült egy év! Hisz még csak nemrég nyitottam meg a blogot! Egy éve ilyenkor nagyban tervezgettem a blog felépítését, a bejegyzéseket… Nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy vannak akik rendszeresen kíváncsiak az írásaimra, kommentelnek és figyelemmel kísérik a blogot! 🙂 Egy kis összegzés az elmúlt egy évről: – 1 év alatt 28 bejegyzés született – … olvasásának folytatása

Sakurasou no Pet na Kanojo

Sakurasou no Pet na Kanojo

Mi történik ha egy középiskolás kollégista fiú elhagyott cicák befogadásán töri a fejét..? Természetesen kirúgják a kollégiumból! Így kezdődik történetünk: Kanda Soratát kirúgják a Suimei kollégiumából, azonban valahol mégis laknia kell, ezért áthelyezik a különc diákok számára fenntartott Sakurasou kollégiumba. Kezdetben nem lelkesedik a helyzetért, ezért elsődleges céljául tűzi ki hogy minél előbb otthont találjon … olvasásának folytatása

“Swimming Anime”

“Swimming Anime”

Őőő… … Kell ez nekem? … Kell ez NEKÜNK? MOE KYOANI ÚSZÓFIÚK? BL SZAGOT ÉRZEK… MILYENEK AZOK A FÜRDŐNADRÁGOK MÁR? EZEKNEK KI VAN A FÉL… MI AZ ISTEN EZ? …mondjuk az animáció elég szép… Végülis miért is ne, márcsak a poén kedvéért, de a sikítozós-nyáladzós részét inkább meghagyom a többi fangörlnek. Már ha egyáltalán valaha … olvasásának folytatása

Ragnarok Hungary

Ragnarok Hungary

Hosszú évek óta egyetlen játék birtokolja szívem képzeletbeli dobogójának legfelső fokát: a Ragnarok Online. A Ragnarok számomra egy nagyon különleges MMORPG. Az első ilyen játékom volt, egy barátnőmön keresztül ismertem és szerettem meg. Rengeteg időt töltöttem el ezzel a játékkal, nagyon kedves és pótolhatatlan barátságokra szert téve. Kipróbáltam már rengeteg szervert, változatos érzelmeket kiváltva belőlem. … olvasásának folytatása

Wonder Festival 2013 Winter

Wonder Festival 2013 Winter

Ismételten elérkezett a legnagyobb figurás rendezvény, a Wonder Festival, ahol bemutatják a jövőben megjelenő figurák prototípusait! Izgatottan vártam a rendezvényt, az előzetes képek alapján több figura is felkeltette az érdeklődésem. Részemről nem csalódtam, rengeteg gyönyörű figura került bemutatásra! (Hogy mit fogok tudni megvenni ezek közül, az már egy másik kérdés… ^^”) Itt be is mutatnám … olvasásának folytatása